Dr. Juhász jegyzettömbje – Indianapolis és Watkins Glen

Túl vagyunk két road helyszínen. Szebben nem tudom megfogalmazni: túl vagyunk rajtuk.

Vélhetően jó darabig utoljára láttuk a Cup mezőnyt az indianapolisi roval kialakításon. Erre utal a mérvadó források mellett az is, hogy az indianapolisi road futam másnapján a két és fél mérföldes, legendás oválon tesztelte a Goodyear gumijait Briscoe, Bowman és Ty Gibbs, mint ahogyan a jegytulajdonosok számára összekészített promóciós anyag is oválversenyzésre enged következtetni.

Az indianapolisi futam fogyaszthatósága 60%, míg a Watkins Glen-i csupán 30%

2012 márciusa (Fontana) óta nem rendeztek olyan Cup futamot, amelyen 2-nél kevesebb sárga lett volna. Most egymás után kétszer láthattunk ilyen versenyt. Az indianapolisi és a gleni viadal összesen nem tartott addig, mint az idei Coca-Cola 600. Sőt, Watkins Glenben 1 óra 58 perc és 44 másodperc alatt végeztünk, ami több mint 50 éve a legrövidebb Kupaversenynek számít. Indianapolis zökkenőmentes lefolyása talán még üdítő kivételként hatott. Az viszont, hogy rögtön utána egy hasonló lefolyású, de még az indianapolisinál is statikusabb fordulót rendeztek, alaposan próbára tette a nézők monotóniatűrését.

Fotó: Justin Casterline/Getty Images

Amekkora élmény volt átélni Indianapolisban McDowell, Suarez és Elliott kiélezett hajszáját, akkora csalódást keltett a Watkins Glen-i futam pangása. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy Indianapolisban McDowell igazolta a zsenialitását. Szolgáljon példaként minden alulfinanszírozott, de tehetséges amerikai versenyző számára McDowell életútja: a szülei készek voltak mindent feláldozni gyermekük ambíciói oltárán, Michael pedig több mint két évtizedes megfeszített munkával eljutott odáig, hogy előbb autószerelőből start-and-park regulárrá, majd start-and-park regulárból nagycsapatok háttérmunkásává, egyben megbízható és respektált veteránná, végül középcsapatok fellendítőjévé és hiteles vezéregyéniséggé, ezzel párhuzamosan Daytona 500 bajnokká és élversenyzővé vált. 2023-ban már a legszűkebb elitben kell emlegetni a nevét: számomra Byron, Truex és Buescher után az ő idei teljesítménye a legértékesebb.

Amit magunkkal viszünk

Byron és Fugle szervezettsége a Cup Series garázsának legcsendesebb és talán pont ezért legveszélyesebb erőművét táplálja. A Glenen tartott örömautózás csupán egy újabb megnyilvánulása annak a döbbenetes potenciálnak, ami a még mindig csak 25 éves Byronban rejlik. A #24-es gárda ennek a vasárnapnak a leggyorsabb autóját, a legjobb taktikáját és a legjobb versenyzőjét sorakoztatta fel, erre pedig nem érkezett – nem is érkezhetett – válasz a mezőnyből.

Fotó: Chris Graythen/Getty Images

Hétről hétre megerősítve látom, hogy idén Byron és Truex a bajnoki cím két legfőbb várományosa, hiszen pályatípustól függetlenül bárhol, bármit képesek megnyerni. Mindketten takarosan kipattintották magukat bónuszpontokkal az alapszakaszban, ezek a pontok megsegíthetik őket akkor, ha egy-egy rájátszásverseny balul ütne ki.

Vegyük észre, hogy Denny Hamlint a road pályatípuson is a legjobb 7. generációs versenyzők közé emelte a munkamorálja: Reddick érkezésével (Wallace-szal egyetemben) és a Toyoták erősödésével 2023-ra új alapokra helyezte a vezetési stílusát, ami eleinte pole-okban és egyre biztatóbb etapokban volt tetten érhető, mígnem tegnap a Finger Lakes-ben végre egy komplett versenytávon is manifesztálódott.

Valamelyest kitisztult a rájátszás képe: a két road helyszínen McDowell mellett Harvick és Keselowski is biztosította a helyét a playoffban. Bubba Wallace egyelőre ott maradt a választóvonal felett, előnye viszonylag megnyugtató (32 pont Ty Gibbsszel és 43 Suarezzel szemben), de a daytonai alapszakaszzárón egy – nagyon is valószínű – új győztes vagy egy korai baleset még kiütheti a nyeregből. Wallace-nak melós kis estéje lesz Daytonában, hiszen 16 pilóta ellen kell védekeznie: Gibbs, Suarez, Allmendinger, Bowman, Elliott, Cindric, Haley, Preece, Almirola, Gilliland, Lajoie, Jones, Austin Dillon, Burton, Briscoe és Ty Dillon egy diadallal megfoszthatja Wallace-t a hőn áhított utolsó bejutó helytől.

Fotó: Meg Oliphant/Getty Images

Futottak még

  • Suarez csapata végzetes hibát vétett az indianapolisi money stopnál,
  • Elliottnál Gustafsonék tájolták el magukat az üzemanyagstratégiával a Glenen,
  • Ty Gibbs, AJ Allmendinger és Alex Bowman ugyan több-kevesebb erőt mutattak a két elemzett versenyen, de előzésektől és sárga zászlóktól mentes futamokat nem lehet megnyerni a 4-8. legjobb autókkal,
  • Austin Cindric ígéretes road karrierjének írmagja sem maradt 2023-ra.

Az elmúlt két hét Győztese: Michael McDowell.

A legnagyobb erők sokáig a mélyben szunnyadnak, de amikor a felszínre törnek, megállíthatatlanok. Valahogy így volt ez McDowell roados tálentumával is. A nyers tempót szemlélve kijelenthetjük, hogy idén akár Sonomát és a Glent is lesimázhatta volna az indianapolisi söprése mellett. Ha hangzatosak akarnánk lenni, írhatnánk azt is, hogy ő az egyetlen, aki úgy nyert Cup futamot, hogy Shane van Gisbergen is leadta a nevezését. Ezt már csak amiatt is hangsúlyosnak érzem, mert a következő években a road győzelmekig SvG testén át fog vezetni az út. Nagy jelentőséggel bírhat, hogy a Cup-regulárok közül ki lesz képes a leghatékonyabban implementálni az új(-zélandi) stílust. McDowell nem titkoltan szégyent érzett amiatt, hogy Chicagóban móresre tanította a mezőnyt egy újonc, éppen ezért azóta is megkettőzött koncentrációval készül.

Az elmúlt két hét Vesztese: Chase Elliott.

Fotó: Chris Graythen/Getty Images

Elliott Indianapolisban nagyon jól ment, de nem elég jól. Egy hétre rá, Watkins Glenben toronymagas esélyesként gördült pályára, hogy aztán végigszenvedje a hétvégét és körhátrányban intsék le a 32. helyen. A 2020-as bajnok győzelmi kényszerben gördül pályára Daytonában: ha nem nyer, akkor a 8 szezon óta tartó kupás karrierje során először bent ragad az alapszakaszban, és nem küzdhet a bajnoki címért. Alan Gustafson keze alatt 15 éve nem végzett senki sem olyan hátul az év végi rangsorban, mint amennyire hátul fog végezni Chase Elliott, ha lemarad a playoffról.

Az elmúlt két hét Erkölcsi Különdíjasa: Dale Earnhardt Jr.

Amikor Dale Jr.-nak a fülébe jutott a hír, hogy Rodney Childers (Kevin Harvick csapatfőnöke) édesanyjának egy hirtelen rosszullét során megállt a szíve a hétvégén, és kórházba szállították, nem habozott a saját repülőgépével megszervezni a kiváló crew chief hazautaztatását. Childers édesanyja szerencsére már jobban van, és szerettei körében lábadozik.