Team Penske csapatbemutató

Két szezon közt több lehetőség van arra, hogy közelebbről is megismerjük a NASCAR Cup Series csapatait. Most az egyéni bajnokot adó Team Penkse-t vessszük górcső alá.

Fotó: NASCAR MEDIA

A Kapitány

Roger Penske, a csapat alapítója 1937-ben született az ohioi Shaker Heightsban.

Az autósportba igazán 14 évesen szeretett bele, amikor édesapja elvitte az Indianapolis 500-as versenyre. Nagy hatást tett ez a leendő csapatfőnökre.

Már tinédzserként is az autók körül forgott az élete. Régebbi darabokat vásárolt, amiket felújítás után továbbadott. Természetesen jókora nyereséggel. A Lehigh Egyetemen üzleti tanulmányokat folytatott, majd versenyzői karrierbe kezdett. Penske gyorsan sikereket ért el a sportautó- és stock car versenyeken. 1961-ben az év versenyzőjének választotta a Sports Car Club of America.

1963-ban, 26 éves korában egy philadelphiai Chevrolet franchise cég vezérigazgatójaként dolgozott. Később 50 000 dollárt kért kölcsön az apjától, hogy megvásárolja a márkakereskedést.

Ugyanebben az évben Penske meghívást kapott az Indianapolis 500 újonc tesztjére, ami autóversenyzőként a legnagyobb lehetőséget jelentette számára. Mivel a Chevroletnek nem tetszett, hogy megosztja idejét az üzlet és a versenyzés között, Penske úgy döntött, hogy a kereskedésére koncentrál.

Megalakult a Team Penske

Így tehát 1965-ben visszavonult a versenyzéstől, hogy első vállalkozására – egy philadelphiai Chevrolet-kereskedésre – koncentrálhasson. A versenypályáktól azonban nem sokat volt távol. 1966-ban a daytonai és a sebringi hosszútávú versenyen indított Corvette-eket.

Ugyanebben az évben jöttek az első nagy sikerek Mark Donohue által. A United States Road Racing nevű bajnokságban szerepelt Roger Penske Lola T70-es autójával. Hat futamot sikerült megnyernie, így az év végén bajnoki címet tudott ünnepelni ő, és a Penske csapat.

3 sikeres év után Roger Penske az Indy felé vette az irányt. Természetesen Mark Donohue is követte a Kapitányt. 1969-ben már indultak is a híres Indianapolis 500-on, ahol a második helyről indulva végül 7.-ként futott be Donohue. Megállíthatatlannak számított ezen a pályán. 1972-ben meg is szerezte a Penske első Indianapolis 500 győzelmét, ami tagadhatatlanul az addigi legnagyobb sikere volt az alakulatnak.

NASCAR debütálás

1972 tehát egy fontos mérföldkő volt a csapat számára. Indy 500-as sikere mellett ugyanis debütált a NASCAR-ban.

Első versenyük a Riverside International Raceway-en rendezett Winston Western 500 volt. Már említeni sem kell, Mark Donohue ült a volán mögött. 3. helyről rajtolva azonban nem ért el nagy sikert, a 39. helyen végzett. A következő szezon nyitófutamát azonban sikerült megnyernie, így az Indy után már a NASCAR-ban is letette a névjegyét a csapat.

1977-ben úgy tűnt, a Penske kiszáll a NASCAR-ból. 5 győzelem után parkolópályára tették a projektet. Az év végén eladta a felszereléseit az Elliott családnak.

1980-ban két futam erejéig képviseltették magukat. Rusty Wallace velük debütált Atlantában.

Formula 1-es kitérő, ami tragédiával végződött

1974-ben a Team Penske a Formula 1-ben is indított csapatot. Roger Penske keze már mindenhova elért. Ugyan 1971-ben is részt vettek szponzorként a Száguldó Cirkuszban, de 3 évet kellett arra várni, hogy teljes csapatként versenyezzenek. ’74-től ’76-ig vettek részt a Formula 1-ben. Utolsó évükben sikerült nyerniük az osztrák pályán. A csapat egyik legnagyobb tragédiája ezen a pályán történt, egy évvel a történelmi futamgyőzelem előtt.

1975-ben a csapat legendás pilótája és alapító tagja, a már sokszor említett Mark Donohue halála rázta meg a Team Penske alakulatot. Az Osztrák Nagydíj szabadedzésén balesetet szenvedett, a pálya leggyorsabb kanyarjában egy oszlopnak csapódott. Kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet, azonban erős fejfájás miatt korházba került. Másnap kómába esett és elhunyt.

Penske-ék visszatérnek a NASCAR-ba, és sikert sikerre halmoznak

1991-ben újra versenyeztek a NASCAR-ban. A #2-esben nem más ült, mint Rusty Wallace. Az akkor 11 éve debütáló pilóta remek választásnak bizonyult. Két győzelmet sikerült is nyernie a szezonban. Wallace eredményei is hozzájárultak a Team Penske fejlődéséhez. 1993-ban 10 futamon végzett az élen, de bajnoki címet nem tudott ünnepelni, 100 pont hiányzott, hogy a tabella élén végezzen (Dale Earnhardt előzte meg a Penske pilótáját).

1998-tól kezdve Jeremy Mayfield is csatlakozott a csapathoz, így már nem egy, hanem két autóval indultak.

Rusty Wallace a 2005-ös szezon után visszavonult a Cup Seriesből, ezzel pedig lezárult a csapat egyik legsikeresebb pilótájának karrierje. Kurt Busch, a NASCAR Cup Series 2004-es bajnoka 2006-ban csatlakozott a csapathoz.

Az egyik leghíresebb győzelmük a 2008-as Daytona 500-on elért 1-2. Ryan Newman és Kurt Busch ért be egymás mögött, megszerezve ezzel a csapat első daytonai sikerét.

Fotó: Matthew Stockman/Getty Images for NASCAR

Több évben is indultak már a NASCAR másodosztályában, a Nationwide Seriesben (1989,2001,2005,2006,2007,2008), azonban 2009-ig jutott oda a csapat, hogy egy teljes szezonos autót indítanak. A volán mögött Justin Allgaier ült. Győznie nem sikerült, de ő lett az év újonca. Első NASCAR bajnoki címüket egy évvel rá, 2010-ben érték el. Egy bizonyos Brad Keselowski utasított mindenkit maga mögé. 12-szer látogatta meg a Victory Lane-t a Penske Racing Dodge-jával.

Nem kellett sokat várni Brad Keselowski és a Team Penske újabb közös sikerére. 2012-ben megszerezte Keselowski az első Cup Series bajnoki címét, ami a csapat történetében is az elsőnek számított. A hőn áhított bajnoki cím megszerzése azonban csak mégjobban motiválttá tette az alakulatot.

2013-ban eljött a márkaváltás, Dodge helyett már Fordokban láthattuk a Team Penske autóit. Megérkezett a #22-esbe Joey Logano, aki máig kirobbanthatatlan tagja a csapatnak.

A következő években Logano és Keselowski rendszeres látogatói voltak a Victory Lane-nek. 2014-ben 11 futamot tudtak nyerni, ami csapaton belül máig a legtöbb megszerzett győzelem egy szezonon belül (6-ot nyert a #2-es, 5-öt pedig a #22-es).

2018-ig kellett várni a következő Penske bajnoki címre. Ezúttal Joey Logano emelhette a magasba a trófeát. A #22-es pilótája “csupán” 3 futamot tudott megnyerni. Talladega-ban, Martinsville-ben és a legfontosabb futamon, a homeastead-i szezonzárón intették le elsőként. Ebben az évben csatlakozott a csapathoz Ryan Blaney. 2010 után tehát újra 3 autós felállásban vágott neki a szezonnak a Team Penske.

A generációváltáskor, 2022-ben távozott Brad Keselowski. Helyét Austin Cindric vette át, aki meg is nyerte egyből a NASCAR leghíresebb versenyét, a szezonnyitó Daytona 500-at. Az autó változására remekül ráérzett a Penkse. Joey Logano második bajnoki címét ünnepelhette a Phoenix Raceway-en.

Elérkeztünk az idei évhez. Ryan Blaney 3 futamgyőzelemmel megszerezte első Cup Series címét. A csapat így már a negyedik Cup Series első helyének örülhetett.

A hetedik generációban tehát csak a Team Penske pilótái lettek bajnokok. A csapat lelkesedése aligha hagyott alább, őket ismerve 100%-osan azon lesznek, hogy 2024 bajnoka is közülük kerüljön ki.

Fotó: Chris Graythen/Getty Images