Andris noszogatott, hogy írjam meg a bemutatkozó cikket. Szerdáig okvetlenül.
Engem sokszor kell noszogatni. Hajlamos vagyok halogatni a teendőimet. Valahogy így van ez a bemutatkozással is. De Andris noszogatott. Így hát végül tényleg meg kell írni, ez már lefutott ügy. Ezt se lehetett megúszni.
Mint ahogy azt se, hogy kommentáljam az engem érdeklő eseményeket.
Mert ez az évek során valahogy elkerülhetetlenné vált. Azzal indult, hogy 9 évesen előbb füzeteket, néhány évre rá egész könyveket kezdtem teleírni sportversenyek eredményeivel és – ami talán most számunkra fontosabb – az általam hozzájuk fűzött kommentárral. Évekbe telt, hogy rájöjjek, az a jó, ha a beszámolókban a tényeket érintetlenül hagyom, a tényekhez fűzött megjegyzéseimet viszont kifejtem. És a kifejtésnek a mikéntje rabul ejtett. Röviden vagy hosszan, írásban vagy szóban, hangosan vagy halkan, érvekkel vagy érzelmekkel, bevonódva vagy eltávolodva, leíró jelleggel vagy minősítve. A kifejtés lehetséges módjainak feltárásában és elsajátításában olyan kihívást találtam, amely szinte állandó jelleggel lekötötte a figyelmemet és segített abban, hogy a személyiségemet kibontakoztassam.
A NASCAR világa 2008 óta képezi mindennapos vizsgálódásom tárgyát. Az azt megelőző szűk egy évtizedben nagyrészt írott, kisebb részben képes/videós tartalomként találkoztam vele, gyakran, de viszonylag rendszertelenül. Ez 2008-ban változott meg, amikortól már hozzáfértem az összes futam közvetítéséhez. 5 évvel később Molnár Dáviddal és Roós Andrissal közösen kommentáltam a Cup Series versenyeit. 2021 óta Kun Zsolt “Maka” és Parrag Zsombor (nomeg helyenként Baski Dávid) társaságában működök közre a magyarországi televíziós közvetítésben. Az immáron a harmadik évadát taposó “Menjetek körbe!” podcast révén Módos János “Bosco” kollégával is találkozhattam. Kivételes szerencse, hogy a NASCAR-on keresztül megismerkedhettem a felsorolt személyekkel, és még sok más remek emberrel, akik közreműködtek abban, hogy a szakág hazai (el)ismertsége bővülhessen.
A kommentátori tevékenységgel olyan különleges élményt, önfeledt és gondtalan állapotot azonosítok, amelyet más forrásból aligha tudnék pótolni. Mindenkinek azt kívánom, találja meg a saját életében és önmegvalósításában ugyanezt a tevékenységet, és ha már megtalálta, hagyja magát rabul ejteni általa minél gyakrabban és minél tovább!
Dr. Juhász Zoltán
Elérhetőségek:
X – @drjuhaszzoltan
Instagram – @drjuhaszzoltan